személyes fejlődés

Tündérmese vagy valóság? – egy királyi esküvő margójára

A világsajtó és a hírportálok egymással versenyezve igyekeznek minél több részletet leközölni a brit királyi család eseményéről, Harry és Meghan esküvőjéről.

Az esküvői ruha, a fátylat rögzítő tiara eredete, története, a királyi család kőbe vésett etikett szabályai, a manikűr színe, a cipő és kalap divat, a menyasszony és családja körüli szenzációk, a vendégek körében felbukkanó hírességek pár napra központi beszédtémává váltak.

Jó ez, kell is, hisz egy kicsit olyan, mint amikor gyermekkorunkban mesekönyvet lapozgattunk és álmodoztunk a hercegről – vagy éppen hercegnőről – és közben számos hasznos dologgal vérteztük fel magunkat az életre.

Ahogy elmerültem ebben a „mesében”, eszembe jutott a legkisebb királyfi, aki valahogy mindig frappánsan kivágja magát, a szabályok és konvenciók rendszerében mindig talál egy szokványostól eltérő utat a saját boldogulásához, amit végül mindenki elismer.

Harry sem az előre meghatározott utat választotta: beleszeretett egy elvált, afro-amerikai színésznőbe, házasságot kötött egy kulturálisan is színesnek mondható szertartás keretében, szakítva minden korábbi konvencióval, hogy elérje a boldogságát.

Gyönyörködtet ez a történet. Felidézi bennem azt a gyermeket, aki mert álmodozni, aki elhitte, hogy kitartó munkával és leleménnyel elnyeri, mint mindegyik jó, a jutalmát. Aki a mesén keresztül láthatta, hogy a komfort zónából igenis érdemes kilépni, hogy „meg lehet csinálni”.

És – ahogy emlékszem – nem csak elképzeltük, de el is játszottuk a történeteket: oviban, a suli udvaron a nagymama kertjében, a meggyfán ülve, vagy épp a szomszéd lucernásában szaladgálva, és közben életre szóló barátságokat kötöttünk. Működött a betyárbecsület, és tűzbe mentünk volna egymásért, mert bíztunk egymásban, szerettük, tiszteltük egymást és azt a képzelt világot, amit együtt építettünk.

Engem megérintett Michael Curry püspök beszéde, aki az episzkopális egyház képviseletében a Biblia Salamon Énekek Éneke 8. fejezet 6. és 7. verseire alapozta beszédét, és idézte Martin Luther King-et:

„Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja. Sok víz sem tudja eloltani a szeretetet, folyók sem tudják elsodorni. De ha valaki háza minden kincsét kínálná is a szeretetért, csak megvetnék érte.”

A szeretet erejéről beszélt, a tűzhöz hasonlította, ami megváltoztatta a világot, lehetőséget adott az emberiségnek a fejlődésre, új világok meghódítására, a távolság leküzdésére, az életminőség javulására.

A szeretetet, bizalmat, kötődést, lojalitást nem lehet megvenni, azért tenni kell kölcsönösen, dolgozni érte nap mint nap, és megbecsülni! Az erős emberi kapcsolatok támaszt adnak a nehéz napokban és képessé tesznek tovább haladni. Így hát nem hiába áll ki a mesehős a barátja, szerelme, királya mellett, nem hiába élik meg együtt a nehézségeket és a boldog napokat.

Stand by me – állj mellettem – énekelte a ghospel kórus. Legyen időnk megállni, együtt megélni a pillanatot, és ebből erőt meríteni, hogy elérjük álmainkat – a valóságban is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .