Amiért érdemes a cégünkre közösségként gondolni

Olvasási idő: kb. 4 perc – 1050 szó

Szubjektív összefoglaló a Közösségi Csúcs Konferenciáról.
A céged közösség. Építsd!
Ez volt a mottója a #BridgeBudapest által szervezett Bridge Business Közösségi Csúcsnak. A teltházas rendezvényen valami nagyon jól sikerült: nem csak megismerni és megérteni volt lehetőségem a felvetett témákat, de új összefüggéseket és perspektívákat is találtam a beszélgetések színes és bőséges kínálatában.

A szervező az OPTEN közreműködésével 270 cégvezetőt kérdezett meg a cége és saját maga jelenlegi hangulatáról és jövőképéről. A válaszok szektoronként mutatnak eltérést, de abban egységesek, hogy a jövőben a vezetők romló helyzetre számítanak. Ez után a bevezetés után arra koncentráltam, hogy milyen erőforrásokra támaszkodhatnak a vezetők a saját csapataik működőképessége, eredményessége, versenyképessége megőrzésére.

közösség-értékteremtés-felelősségvállalás

A jó közösség befogadó

A profi szervezés és Veronika Pistyur kedves invitálása a Publicis Groupe Hungary irodaházának előterében megalapozta azt az otthonos hangulatot, ami aztán végig kísérte az estét. Már az első beszélgetésekből kiderült, hogy lehetsz profi vagy kezdő üzleti közösségbe járó, ha megtalálod azt az értéket, ami veled rezonál, kapcsolódni tudsz az értékteremtéshez. A személyes márka hangsúlyán túl, a közösség presztízsén túl kialakulnak azok az emberi kapcsolatok (Katalin Márton), amelyek mentén együttműködések, egymást segítő üzleti megoldások születhetnek meg (Dániel Dojcsák).

Vezetőként hangsúlyt kell fektetni a befogadás kultúrájának megteremtésére. A közös értékek mentén a különbözőségek lényege átalakul: erőforrássá válik.

A jó közösség figyel a #jóllétre

Hesna Al Ghaoui rávilágított, hogy minden változás #félemmel tölt el, és korunk legnagyobb kihívása a #biztonságérzetünk stabilizálása / megteremtése. Vezetőként törekednünk kell az információhiány csökkentésére, ezáltal a fenyegetettség érzésének mérséklésére, felnőttként kell kezelnünk a közösségünket. Ezt erősítették meg dr. varga eszter gondolatai, aki szerint mára lehetetlenné vált a hosszútávú tervezés: az #agilis adaptáció, gyors helyzetelemzés és döntések korát éljük. Épp ezért fontos a #transzparencia, hogy felvállaljuk a #sérülékenységünket ezzel is segítve a tiszta kommunikációt: nem negligálom a helyzetet, én is benne vagyok, kész vagyok a káoszt veletek együtt átlátni, a problémákat megoldani.

Ahol biztonságban érzik magukat az emberek, ott az energiáikat a félelem helyett a teremtésre / alkotásra tudják fordítani.

A jó közösség támogatja a tanulást, a fejlődést

Az üzleti közösségekben születő személyes kapcsolatok, önzetlen tanácsok képesek felgyorsítani a vezetői képességek fejlődését, a tanulást, inspirálnak (Zoltan Patai), és akár kockázatmentes tanulási terepként is lehetőséget kínálnak. Az azonos értékek köré szerveződő csoportokba (Peter Gangel) kíváncsisággal és nyitottsággal érkezve új nézőpontokat ismerhetünk meg (Iglódi Csaba) és sokkal több embert érhetünk el az üzenetünkkel (Gergely Toth).

Felvállalni a kompetenciáink (másokhoz mért) hiányát mindig egyfajta kockázatvállalás. Egy olyan kultúra megteremtésével, ahol ezt nem érezzük túl nagy kockázatnak, megnyílik a lehetőség a fejlődésre, kísérletezésre és a hibáinkból való tanulásra.

A jó közösségben együttműködések születnek

A különböző társadalmi érdekcsoportok találkozása és összefogása számos tanulási lehetőséget rejt magában. A civil szféra válasza például mindig igen! (Bence Buday) Számos példát mutatnak a forprofit szervezeteknek, hogy lehet a sok nehézség ellenére is a célra fókuszálni és törekedni az elérésére. Valós példákat is láttunk együttműködésre: a BENT Balatoni Női Vállalkozói Egyesület és MVÜK Zrt. Női Vezetői Klub valamint a Minner.hu és a #Brancs találkozásába és közös útjának pillanataiba, céljainak megszületésébe láttunk bele. A közös #értékteremtés és #win-win megoldások rendkívül inspirálóak voltak.

Az együttműködés árnyékaként ott ólálkodik a gondolat, hogy fel kell adni bizonyos érdekeimet ahhoz, hogy közösen elérjünk valamit. Ahol ezt a félelmet sikerül lecsökkenteni, ott megsokszorozódik az eredmény: nem csupán 1+1=3, hanem (Andrea Dintser gondolatát felidézve) 1+1=11 lesz!

A jó közösség képes felülírni a saját szabályait

A társadalmi felelősségvállalás kapcsán felmerült, hogy számos, korábban állami hatáskörbe tartozó kihívás megoldását a közösségek vállalják fel. VUCA világunkban szükség van az új utak megtalálására a közös, hosszútávú célok elérése érdekében. A közös hosszútávú érdekek (pl. szakember-képzés, hátrányos helyzetűek felzárkóztatása) új megoldásokat hívnak életre. A #CSR#fenntarthatóság#ESG ma már a felelős üzleti modell alapja (Eszter Varga-Nagy), a vállalatoknak a felelősséget, az etikus vállalkozások megteremtését fel kell vállalni (Lancz Róbert).

Remek példát mutatott Albert Sárospataki, aki a KATA átállás, tapasztalatait osztotta meg. Nehéz helyzetben is #pozitívak tudtak maradni, gyorsan reagáltak a helyzetre, együttműködést alakítottak ki a szakmai csoportokkal (pl. könyvelőkkel). Ez lehetővé tette számukra, hogy innovatív megoldásokat dolgozzanak ki a szűk időkeret ellenére (pl. Átalányadó kalkulátor és asszisztens). A gyors és precíz segítség mellett végig transzparens kommunikációt folytattak. Ennek kézzelfogható üzleti eredményeként 30 ezer új ügyfelet szereztek és a cég megítélése is nagyot ugrott a pozitív skálán, ami #motivációs doppingként hatott a kollégákra.

Az innováció nem egyszerű feladat: mindig le kell döntenünk valamilyen korlátozó hiedelmet, meg kell kérdőjeleznünk valamilyen evidenciát ahhoz, hogy egy új működésmódot találjunk. Az a vezető, aki képes megteremteni a légkört, amelyben hozzá lehet nyúlni a status quo-hoz, elősegíti a fejlődést.

A kiemelt gondolatok mellett minden előadó és a beszélgetések vezetői is hozzájárultak a személyes meggyőződésem megerősítéshez, hogy az #emberközpontú#pszichológiaibiztonság alapjain működő közösségek kialakítása képes olyan #erőforrásokat felszabadítani, ami elegendő hajtóerő lehet ahhoz, hogy a jelenlegi káoszból kiutat találjunk, #értékteremtő#tudatos#fejlődni képes, #élő szervezeteket működtessünk.

Kapni jó, de adni még nagyobb öröm!

Ossza meg ezt a cikket ismerőseivel, amennyiben hasznosnak találta! 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük