#boldoganamunkábanCoachingnostressszemélyes fejlődéstegyélmagadért

Gondolkodj pozitívan!

Jártál már úgy, hogy a munkahelyen azon kezdtél aggódni, hogy a munkatársad, főnököd azt gondolja rólad, hogy lusta vagy, vagy ügyetlen vagy, esetleg nem dolgozol elég precízen? Miért tulajdonítunk jelentőséget és kizárólagosságot mindennek, ami csak úgy eszünkbe jut?
Az ilyen gondolatok általában olyan önkorlátozó hiedelmeken, feltételezéseken, meggyőződéseken alapulnak, melyeket önmagunk és a világ megismerése közben gyerekkorunk óta alkottunk saját magunk tapasztalatai, vagy a minket körülvevő szülők, az életünkben meghatározó szerepet betöltő felnőttek visszajelzései alapján. Ezek a feltételezések azért „önkorlátozóak”, mert valamilyen módon visszatartanak attól, hogy elérjük azt, amire képesek vagyunk.
Ha azt gondolod, hogy nem vagy elég jó, nem vállalsz olyan feladatokat, amik alapján előre léphetnél a munkahelyen. Ha mást viszont előléptetnek, ez még meg is erősíti a hiedelmedet.
 
A másik gondolati csapda az aggódás.
Amikor aggódunk, komoly mentális munkát végzünk, és közben produktívnak érezzük magunkat: megpróbálunk megoldani egy olyan problémát, amelyet vagy nem lehet megoldani, vagy ami valójában nem is jelent problémát. Az aggodalom látszólag megszünteti a tehetetlenség érzését, a kontroll illúzióját adja nekünk. Akkor is, amikor tényleg tehetetlenek vagyunk: a dolgok rosszak, fájdalmasak, vagy félelmetesek lehetnek, mindig lesz olyan, aki nem szeret minket stb. Aggódni ezek miatt a valóság tagadása. Elvárni, hogy minden legyen úgy, ahogy szeretnénk, hogy mindent az ellenőrzésünk alatt tartsunk elég irreális elképzelés!
 
Hogy megismerjük és leszereljük az aggódási szokásainkat, tegyük fel magunknak a kérdést:
• Most éppen a probléma megoldásán dolgozom, vagy csak mentálisan tördelem a kezem?
• Milyen célt szolgál az aggodalmam?
• Milyen előnyt jelent ez számomra?
Mindenkinek van belső monológja, és néha rendkívül negatív, ítélkező stílusban szólunk magunkhoz (“Jaj de hülye vagyok!” “Nem vagyok normális!”). Gondoljuk végig: ha úgy beszélnénk másokkal, ahogy magunkkal tesszük, lehet, hogy már egyetlen barátunk nem lenne, sem munkánk, sőt már párszor le is csuktak volna bennünket. 🙂
A durva, negatív belső monológ okát is a gyerekkorunkban kereshetjük: belső ösztönzőként tekinthettünk az önmagunkhoz való „szigorúságra”, hogy fegyelmezettek legyünk és elvégezzünk dolgokat. Ám a teljesítményt valószínűleg nem a szigorúság miatt, hanem éppen ennek ellenére értük el.
Kezeljük saját gondolatainkat egészséges szkepticizmussal. Fogadjuk el, hogy léteznek, de ne tulajdonítsunk nekik mindig túlzott jelentőséget.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .