Coaching

Felelős vagyok a papírragasztómért…

A minap az Óvodai Krónikák (The Kindergarten Chronicles) oldalán láttam egy videót, amelyben az Óvónő felsorolja a papírragasztó stift használatának szabályait, a kis ovisok pedig, mint valami fogadalom vagy eskü szövegét ismétlik utána: „én felelek azért, hogy ez a ragasztó több mint 1 napig kitartson, nem satírozok vele, kis köröket rajzolok vele a papírra, nem eszem meg…” stb.

Eszembe villant néhány jeles esemény, ünnepélyes, szinte torokszorító eskük szövege, amik – így utólag tudom – egy életen át elkísérnek: kimondtam mások előtt, fennhangon. A szavamat adtam. Betartom.

Az ovisok „esküjét” látva elgondolkodtam: nem túlzás ez? Hisz ennyi erővel a mindennapi élet bármely mozzanatát le lehetne írni egy szabályrendszerrel és eskübe lehetne foglalni. A legtöbb dolog annyira egyértelmű, akkor minek?

A sztori tegnap jutott újra eszembe egy másik eset láttán. Három fiatal Veszprém egyik forgalmas utcáján, a járdán egy kerékpárral játszott. A két fiú felültette a lányt, aki elindult a kissé lejtős járdán és úgy tűnt a féket nem tudja használni, mert lassítás nélkül áthajtott a kereszteződésben az úttesten és a szemközti kerítésnek ütközött, majd feldőlt. Szerencsére nem történt baja, felkelt és az odaérkező fiúkkal együtt a kerékpárt kezdték szidalmazni és rugdosni.

Több dolog jutott eszembe hirtelen (munkabiztonsági múlttal elég nehéz lenne nem ezzel kezdeni): milyen állapotban volt a kerékpár, ismerte-e a használatát, ismerte-e a közlekedési szabályokat, felismerte-e a veszélyforrásokat, volt-e vészhelyzeti terve, és még sorolhatnám. De amin különösen elgondolkodtam, az a reakció volt, ahogy a kerékpárt okolták a történtekért.

„Felelős vagyok a ragasztómért” Mit is jelent ez? Az ovisok megtanulják, hogy kezükben van a döntés, hogy irányíthatják az eseményeket, és azért, amit a ragasztóval tesznek, akkor és ott ők felelnek. Fairplay: a kereteket, szabályokat elmondja az óvónő előre, és gondoskodik róla, hogy mindenki megértse azt – nem utólag teremt le valakit azért mert megkóstolta a ragasztót, nem tudván, hogy nem szabad.

Mekkora szabadság ez! Ugyanakkor mekkora felelősség!

Egyszerűbb persze megrugdosni a kerékpárt, okolni mást, a „rendszert”, ha valami balul sül el, vagy nem érezzük magunkat sikeresnek, esetleg kudarc ér.

Kézbe venni az irányítást, és felelősséget vállalni az életünkért… na, ahhoz bátorság kell! Ha nem az oviban kezdtünk hozzászokni, akkor sem késő elkezdeni!

Miért érdemes ebbe energiát fektetnünk (akár egy coach segítségével)?

Mert ezáltal pozitív irányba fejlődhet az életszemléletünk, növekedhet az önbizalmunk, hamarabb rátalálhatunk a lehetőségeinkre és jobban kiaknázhatjuk azokat, fejlődik a döntéshozatali képességünk és közelebb kerülhetünk személyes életcéljaink eléréséhez.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .